Divat

Túrjanak asszonyok!

1194

Miért szeretjük a turikat?

Mert kicsit olyan, mint a kincskeresés, nem úgy mész be egy turkálóba, mint egy ruhaboltba, hisz ott azt várod, jó és divatos cuccokat találsz majd, itt pedig sose tudod, mibe futsz bele. Simán lehet, hogy életed legmenőbb kabátját, szoknyáját vagy táskáját szedted össze, de az is gyakran megesik, hogy semmi nem találsz, ám a butikokkal ellentétben ekkor nem vagy se csalódott, se dühös, s talán pont ennyi a titka. Nem vársz semmit, így minden, amit kapsz, öröm és diadal, hogy háháhá, mennyire állat, ráadásul csak nekem lesz ilyen, s az is mennyire menő, hogy azt mondhatod: ááh, ezt csak turiztam. De tényleg, mivel a ruhák alapvetően bárhonnan érkezhetnek, Angliából, Ausztriából, Olaszországból, esély van rá, hogy olyan darabok is belekeverednek, amiket itthon még sosem láttál, s ezek az igazi nyerő találatok.

Ráadásul a kreativitásunk is feléled egy-egy megvásárolt, majd otthon kicicomázott darab után. Számtalanszor vettem meg olyan holmit turiban, ami nem volt épp olyan, amit megálmodtam volna, de láttam benne fantáziát, és hazaérve feldíszítettem. Levágtam, átszabtam, befestettem, rávarrtam, rárajzoltam, bármi. Volt egy szuper fehér póló, aminek a szabása káprázatos volt. Hazavittem, befestettem pirosra és elvittem egy barátomhoz, aki rászitázta, hogy "Sex in the city... with me" akkor volt az első Szex és New York sorozat az HBO-n... nagyon gizda voltam. Volt egy szürke szoknya, aminek szintén a szabása volt drabálisan jó, hát azt meg felkaticabogaraztam.

Fajtajellegek

Az elmúlt években persze igen sokat változott a turkálózás, egyrészt egyre több van, úgy nőnek ki a földből, mint a gombák eső után, és már messze nem olyan a megítélésük, mint egykor volt. Sok turkálónak fullosabb kirakata van, mint egyes butikoknak, s a cuccokat sem ömlesztve, kilóra találjuk már, hanem szépen, tematikusan elrendezve, fogasokra aggatva - és nem mellesleg sokkal drágábban, mint régen. Mintha a turkáló nőknek alfajai is megjelentek volna, van, aki még mindig az alacsony árra törekedve nyálazza végig a kínálatot, s nem az egyediség az, ami vezérli. Ők sajnálhatják igazán, hogy eltűntek a pár száz forintos turik, a kilósak (egy-kettő még akad ugyan, de egyre kevesebb), amikben még igaziból megvolt a turkálás hangulata. A legjobb az volt, mikor valahol, a kupac alján megláttál egy élénkzöld csücsköt, s addig forgattad, rángattad a ruhahalmot, míg végre kiszabadítottad a .... a válltöméses, bevarrott zsebkendős, aranygombos, rikítózöld neon blézert. Pech. De közben beleakadtál egy egész helyes, oldalt hasított szoknyába, egy Samantha Fox képes pólóba, s még a pasid focicsapatának 1994-es idegenbeli mezét is sikerült megkaparintanod.

Na de vissza a típusokhoz, újabban péládul megjelentek a turkálókban a márkafreakek, akik nem az életérzés és az egyediség miatt járnak oda, hanem azért, hogy Ralph Laurent, Dorothy Perkinst, Nauticat, Burberryt vagy hasonló, villantós cuccokat szerezzenek be. Valószínűleg mindig akadtak ilyenek a bálákban, csak akkor még senkit nem érdekelt, az asszony megvette a kétszáz forintos inget az urának, most meg ugyanazt nyolcezerért aggatják ki, mert van, aki ennyiért is elviszi. Mi is túrtunk már ki LV táskát (igen, pénzelnek minket), de még igazi bundát is ötszázért, amit azóta sem vettünk föl, mert nem hordunk halott állatokat. Ezek az igények, és a vérszemet kapott kereskedők - logikusan - meglátták az üzleti lehetőséget, így juthattunk el mára oda, hogy már a turkálózás sem mindig filléres mulatság, kedvenc helyeinkről rendre kifordulunk, mert bolondok leszünk háromezerért megvenni egy nyári blúzt.

Ezzel persze a turkálás egy másik élménye is elvész, nevezetesen az, hogy egy csomó olyan cuccot is megveszel, amit nincs szíved otthagyni, bár tudod, sosem fogod hordani, aztán három év múlva kiderül, hoppá, éppen divatbajött. Ráadásul olyasmiket is megveszel, amik annyira nem tetszenek, csak éppen pofátlanul olcsók, aztán lassan bekerülnek a ruházkodásodba vagy egyszer pont jók lesznek valamihez vagy hirtelen mindenhez. Ez az élmény inkább a vidéki ruhapiacokon maradt meg. Nagy kedvencünk a tapolcai piac, ide rendszeresen ellátogatunk, isszuk a szavait a cigányasszonynak, amint terebélyeskedik kis kempingszékén, s messzire kiáltja, " Túrjanak asszonyok kétszázért a friss bontásból, túúúúrjanak!" De nem Tapolca az egyetlen, kedves bloggerünk, Lilla a békéscsabai piacot emlegeti, s nyilván számtalan rongyospiac van még szerte az országban. Mellesleg ezeken a helyeken szőnyeget, étkészletet, fületlen plüssmackót és lepukkant babakocsit is beszerezhetsz, fröccsözhetsz, lángosozhatsz, vidámkodhatsz.

Bizosak vagyunk abban, hogy amit a fővárosban tapasztaltunk turik terén, más városokban is hasonlóan van. Gyakorlatilag a körutat végigjárva egymás hegyén hátán nyíltak meg a turik, vagyis a márkás cuccokat áruló használt ruha boltok, nevezzük inkább így, mert nem igazán van mód az igazi túrkálásra. Azt tapasztaltuk, hogy irreálisan drágák a másodkezű cuccok, hiszen megegyeznek egy butik új ruhájának árával. Találtunk olyat is, ahol hat-hétezer forint volt egy ing, ám azért ki lehet fogni baromi jó darabokat, melyeket - ár-érték arányt vizsgálva - érdemes hazavinnünk. Vettünk is egy farmerkabátot és egy fekete, gépi kötött, hosszú ujjú ruhát - Henci épp ebben ül az irodában. A baba és gyerek cuccok szinte minden turiban jó vásárnak tűnnek, elvégre is gyorsan nőnek és szanaszét játszák a ruháikat, bár erre professzionális bababörzék épültek már, szembemenve a gyerekes családok lehúzásával. Ha lett kedvenc turkálónk, akkor törzsvásárlói kedvezményre célszerű rákérdeznünk, meglepő, hogy szinte mindegyik turinak van már ilyenje.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások