Közösség

Holtodiglan?

1060

Lassan kinövünk az intézményesített keretek közé szorított tanulásból, sőt legtöbben már túl vagyunk egy-két diplomán, dolgozunk, élünk, de a vágy, hogy tanuljunk, nem múlik, sőt erősödik. Úgy tűnik ez is elválaszthatatlan része az életünknek. Tapasztalunk dolgokat, történnek velünk az események, ezeket ki így, ki úgy megpróbálja feldolgozni, közben rögzít az agyunk, a későbbi hasonló helyzetekben felidézzük, következtetéseket vonunk le és tovább adjuk azokat. Tanulunk és tanítunk. Ez az informális tanulás. Ami sokszor kiegészül nonformális tanulással is. Adott mondjuk egy olyan esemény, akár egy közeli barát elvesztése, annak halála, és hogy könnyebben vegyük a gyászt, előveszünk pszichológiai szakkönyveket, megtanuljuk a gyász folyamatának öt szakaszát, és máris megértjük, mi is történik velünk. Az ismereteink gyarapítása, ennek igénye nem kötött meghatározott korhoz, életünk végéig adott. Ezt fejezi ki az UNESCO által létrehozott fogalom az „élethosszig tartó tanulás”.

Miért tanulunk?

1984-ben még elképzelhetetlen volt, hogy bármelyikünk is egy számítógépes hálózaton keresztül fog csetelni a nagymamájával. Ma már senki nem lepődik meg, ha az MSN-en a kapcsolati listában ott van a „nagyi”. Pedig nagyi már elmúlt hetven, mégis megtanulta használni a számítógépet, ha nem is programoz, de be tudja kapcsolni, tudja használni a levelezőrendszert, szörföl a neten, híreket olvas és videóhívást kezdeményez, ha látni szeretné az unokáját. Tehát a változó külső környezet, a technika fejlődése, tudatossá tétele jobb alkalmazkodást segít elő. Gondolj csak arra, ha rákeresel a google-ban valami téged izgató dologra. Legyen mondjuk, a HPV vírus. Az internet mint egy csáp kidobja neked az össze olyan információt, aminek bármi köze is lehet ehhez a vírushoz. Máris nem csak a vírusról magáról szerzel információt, hanem megtanulhatod a helyes védekezést, ismereteket szerezhetsz a védőoltásokról, a szűrési rendszerről és sorolhatnám tovább, hogy egy-egy hívószóval meddig lehet eljutni.

Előfordul, hogy az életkörülményeink nem teszik lehetővé a tanulást, de később ezt pótolni tudjuk. Ilyen az, amikor olyan középiskolába járunk, ahol nincs lehetőség mondjuk görögül tanulni és ezt később, már nem intézményesített keretek között megvalósítjuk. De említhetem a felsőoktatást is, amikor az érettségi után az anyagi körülmények, a szociális háttér nem ad lehetőséget arra, hogy még négy-öt vagy adott esetben akár még több évig koptassuk a padot, mert dolgozni kell, hiszen pénzre van szükségünk. Később, akár harmincon, negyvenen túl lehet, hogy már megtehetjük, hogy diplomát szerezzünk.

Sokan tanulnak kedvtelésből, hobbi gyanánt. Nekem például nincsenek klasszikusnak nevezhető hobbijaim. Nem szeretek messzi erdőkben túrázni, nem gyűjtök semmit, nem írok blogot és gyöngyöt sem fűzök. Viszont tanulni, azt nagyon szeretek, és teszem is időről időre. Nem a papír miatt, hiszen az, hogy elolvasok egy-két „tankönyvet”, megtanulok kicsit latinul, még nem jár papírral. Nem is járok nyelviskolába és semmilyen felnőttképzésben nem veszek részt, csak tanulok, mindig azt, amihez kedvem van. Nemrég számlázós lettem. Rávettem magam, hogy megtanuljak – újra – százalékot számolni, oda-vissza, kitanuljam az adózás rejtelmeit..., nem volt egyszerű, de azóta is frissítenem kell a tudásomat, mert mindig minden változik. De azt hiszem, ez már közel sem hobbi, hanem muszáj.

Aztán ott van az is, hogy bizonyos tárgyak, irányok, tudományágak felé később nyílunk meg, később kezd el érdekelni bennünket a matematika, a fizika, a kémia, akkor, amikor már nem a gimnazistás kényszer van, hanem az alkalmazott tudományok megértésének szándéka. Ekkor előveszed Mérőt, és rájössz, a matematika csodálatos dolog. Rákeresel a kovalens kötésre, és végre megérted, mitől az, ami, hogy hogyan osztoznak az atomok egy elektronon, és hogy az egész elektron témának mi köze van a számítógépekhez vagy akár az internethez. És ez lenyűgöz, és tudásszomjad csak még nagyobb lesz, jöhet a következő téma, mondjuk az izraeli-palesztin konfliktus megértése a történelmi gyökerekig ásva.

Ráadásul a tanulás a kapcsolatainkat is ápolni tudja, sőt újakat építhetünk ki a segítségével. Azonos érdeklődés, bevonzza az hasonló embereket és, mint tudjuk, hasonló a hasonló vonzza. A tanulási közegben való tartózkodás, remek kapcsolatépítést tesz lehetővé. Ráadásul a tanult embereket a társadalom minden szintjén megbecsülik, a véleményének elfogadási esélye megnő.

Középiskolás módon jövök most Kölcseyvel, a nagy gondolkodóval: „Ne gondold, mintha a tanulás csak bizonyos időhöz, az ifjúság éveihez köttetnék. Ifjúkorunk oly szűk s oly sokféle tanulmányokkal elfoglalt, hogy gyors elfolyása alatt erős alapon épült tudományra jutni csaknem lehetetlen.” Te tanulsz még? És mit?

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások