Test

Minden második nő HPV-s!

1056

A Humán Papillómavírus évente ötszáz újabb áldozatot fertőz meg hazánkban, azaz évente újabb ötszáz nőben okozhat később valamilyen rákos daganat.  Ez a riasztó adat a HPV Központ egy éves működésének tapasztalata. Közleményük szerint hatszáz vizsgált nő hetven százalékánál fellelhető a vírus. Nőknél ez összefügg az életkorral, a 20-25 év közöttieknél sokkal gyakoribb, mint a 35 éves korosztálynál.

A HPV néma, azaz nem okoz tüneteket, nem lehet elégszer elmondani, hogy az országban talláható tizenhat HPV Centrum egyikében szűrést kell csináltatnunk, legalább háromévente, de évente lenne a legbiztonságosabb. Csaknem százféle törzset alkot a vírus, melyek a test különböző részein ( nemi szervek, méhnyak, szájüreg, nyelőcső, garat, végbélnyílás) alakíthatnak ki daganatos betegségeket, amennyiben időben nem derül ki. Nehéz kijárni azt az utat, hogy ez kiderüljön, de át kell verekednünk magunkat a nehézségeken, azaz a mai orvosi ellátáson a saját egészségünk érdekében. Korábbi szavazásunk végeredménye az lett, hogy olvasóink nyolcvan százaléka nem volt még nemi betegség szűrésen, ezért is hívjuk fel a figyelmet a szűrések fontosságára.

Sajnos nem lehet gyógyítani, az egyetlen, amit javasolnak, hogy az immunrendszer erősítéssel, mozgással és egészséges táplálkozással, a szervezet le tudja győzni a vírust.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások