Lélek

Miben hiszünk?

854

Jön a húsvét, egy olyan ünnep, melynek vallási gyökerei köztudottan erősek, s egy olyan ünnepet ülünk csokinyulakkal és kiscsirkékkel, ami az egyik legnagyobb világvallás egyik legfontosabb fejezetéhez kötődik. Miközben ebben az egészben sokan nem hiszünk, és ekkor jött a kérdés, mégis miben hiszünk ma, 2008-ban Magyarországon? Mindenki hisz valamiben, ha másban nem, hát saját magában vagy legalább abban, hogy nincs értelme hinni. Nem isteneket, nem vallásokat, hanem a hitet akarjuk boncolgatni. Figyelem, szigorúan áltudományos okoskodás következik.

Miért kell?

Úgy tűnik, a hit alapvető igénye az emberi természetnek, a hétköznapok túlélésének fontos eszköze, hisz szinte elviselhetetlen az a nyomás, hogy mindenért te magadban vagy felelős, minden rajtad múlik, és a téged körülvevő világ dolgait magadban, egyedül kell értelmezned és feldolgoznod. E szempontból teljesen mindegy, hogy pogány isteneket imádsz, hogy keresztyén vagy, iszlám, buddhista, esetleg a sorsban hiszel, a fontos csak az, hogy úgy érezd, nem vagy magadra hagyva, van valami, amiben bízhatsz, aminek feljebbvalóságában hihetsz, ami tőled függetlenül biztosítja a világ működését, s erre a működésre egyben magyarázatot is ad. Támasz ez, segítség és megnyugvás.

Mára igen szélessé vált a paletta a hihető dolgok kínálatában; szólás- és vallásszabadság van, kritikával illethetők mindenféle felekezetek és egyházak, ráadásul már tapasztaltunk is egyet s mást ezek terén. Egy ma felnövő fiatal egyre kevésbé születik bele valamilyen adott hitrendszerbe, de ha igen, annak is nagyon hamar értesül kritikáiról, s tulajdonképpen szabadon dönthet hitének sorsáról. Bárki felveheti a keresztséget, bárki lehet buddhista, muzulmán vagy épp zsidó, ha úgy érzi, idősebb fejjel rátalált arra, ami lelkének és életének legjobb vezetője. Az egyházaktól függetlenül szemlélve a klasszikus vallásokat, nagyjából egyetérthetünk abban, hogy alapvető törekvéseik megegyeznek, ha ezeket az alapvető törekvéseket nagyon leegyszerűsítve abban határozzuk meg, hogy a világ és én békés egységet képezzünk, s hogy úgy távozzunk a túlvilágra, hogy lehetőségeinkhez mérten a legjobb emberekké váltunk, hogy életünk folyamán kárt nem okoztunk semmilyen élőnek.

Hogy a nagy világvallások számtalan tapasztalattal és élménnyel terheltek a kollektív emlékezet szintjén, nagyban meghatározza mai hitrendszerünket, ha alaposan kikérdezzük környezetünket, kevés klasszikus értelemben vett hívővel találkozunk, de akadunk majd olyanra, aki távoli népek vallásaival rokonszenvezik vagy egész más utakon képzeli el a világ és önmaga értelmezését. De mégis milyen hiteink, vezérelveink, fonalaink vannak manapság, amik megnyugvást nyújtanak egyéni szinten? Ha megengedően értelmezzük a hit fogalmát, akkor számtalan ilyenre bukkanhatunk. 

És akkor miben is?

Hihetünk erősen például a csillagokban. Persze, mindenki olvas horoszkópokat, s többnyire tudjuk, semmilyen értelmes napi iránymutatást nem kapunk belőlük, mégis szeretjük. De ott van mellette az asztrológia komoly tudománya, meg a karmikus asztrológusok, meg azok, akik teljes elemzést és csillagközi jóslatot készíttetnek magukról, s ebben, az égben találják a megnyugvást és az iránymutatást.

Sokan hisznek a valamiben, aminek definiálása igen sokféle formát ölthet. Hit valami egyetemes, felsőbbrendű energiában vagy vezérelvben, hit a sorsban, hit a nem véletlen véletlenekben. Szoros összeköttetésben áll ez valahol a hagyományos vallásossággal, az Isteni gondviseléssel, de mégis más valahol. A törvényeket te hozod, a rendszer rugalmas, a rossz dolgok, a keserű tapasztalatok ugyanolyan pozitív értelmezést nyerhetnek, mint mikor szélsebesen döcög a szekér. A lényeg, hogy végül minden jól alakul, csak figyelni kell a felsőbb hangra, arra, hogy ne térj le a neked kijelölt útról. Folyamatos világmegváltó beszélgetések, önigazolások és felismerések útja ez, de sokaknál határozottan működni látszik. Tetszőlegesen keverhetők bele elemek létező vagy elfeledett vallásokból és kultúrákból, megbolondítható mindez a majákkal, az indiánokkal, de legtöbben a buddhizmust keverik bele.

Hát még azok, akik magukban hisznek, abban, hogy amit tesznek, és ahogyan teszik, az a lehető legjobb, mert mindennek végső célja önmagunk lehető legteljesebb megismerése. Ők azok, akik megszeretik magukat, megtanulják elfogadni magukat minden összetevőjükkel együtt, s innen már egész könnyű az út, hisz ha békében vagy magaddal, békében vagy a világgal is. . Az önmagukban hívők abban hisznek, hogy képesek a helyzeteket megoldani anélkül, hogy a környezetüknek vagy maguknak kárt okoznának - még akkor is, ha ez elsőre nem így tűnik. A pozitív gondolkodás hívei hiszik, hogy a jó dolgokat ugyanúgy bevonzzuk, mint a negatív eseményeket. Ez a fajta önmegismerés nemcsak nekik jó, hanem másoknak is, hiszen ők azok akik a szeretet erejében és az odafigyelésben hisznek.

A magunkban való hitnek van egy másfajta megjelenési formája is, miszerint a dolgok eredője és vége is én vagyok. Ha valami rosszat teszek, az visszaüt rám idővel, de a jó is, ám mindez teljesen mindegy, mert minden rajtam múlik, így nincsenek véletlenek, csak általam generált események. Nincs felsőbb irányítás, nincs univerzális energia, amivel összhangban mindezt megélem. És igen, hihetünk a szeretet erejében is, abban, hogy jót cselekedni, a pozitív gondolatokat átadni, a rossz ellen küzdeni kell, és lehet is – mindenkinek a maga szintjén. Zenei és művészi mozgalmak is emelkednek ebből a pozitív energiaszórásból, a soha nem csüggedő tenni akarásból – ez pedig ugye erősen kötődik a rasztafári valláshoz, ami istenhit, csak kicsit másképp.

Hiszel az istenekben?

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások