Test

Miről nem beszélnek a pasik?

792

"Miért nem vájkálnak egymás magánéletében a csávók?" - szegeződött a minap chatboxomhoz a kérdés, ami elsőre nyaklevesként ért, mint annak idején apám keze egy-egy matek kettes után (na jó 1-es). Már miért ne csinálnánk mi olyat, elvégre nem csak vakolunk, vedelünk meg fociról és csöcsökről társalgunk. Aztán belegondolva, jól belegondolva, tényleg nem annyira, sőt, a választ is megfogalmaztam a kérdésre elég hamar, és tömören: Mi közöd hozzá? Neked vagy másnak... Oké! Kész is a cikk, gondolhatnám, de ezzel azért nem lenne kielégítve az olvasó, szóval boncolgassuk egy kicsit tovább!

Miként azt az elején is ecseteltem, a pasik azért mást is csinálnak egymás között a fent említett borzalmasan érdekes témák kibeszélése közepette, de azért az tény és való, hogy magánéleti, párkapcsolati, pletykálkodási és kibeszélősdi kokettációs kultúránk rettentően, vagy legalábbis jócskán elmarad a jányok mögött. Mi is mondatja ezt velem? A tapasztalat. "Orrom hegyes, fülem kerek, ha kerestek inni megyek" jelszóval nap, mint nap keveredek különböző társaságok beszélgetési körén belül, fiúkkal, lányokkal egyaránt, és tényleg levonható valamiféle egyenlőtlenség. Hát ha másból nem is, magamból azért ki tudok indulni, vagy legalábbis kicsit előrébb vagyok vele, szóval hol lehet a határ, illetve mi az amit mi már nem lépünk át?

A pletykálkodásnál, kibeszélésnél ugye ez adott, vagy legalábbis így érezzük, és kimondatlan természetfeletti szabályként alkalmazva át sem nagyon lépdeljük. Minket egész egyszerűen nem minden érdekel. Oké! A tuti dolgokat, a nagy csajozást, a szakítást, a megcsalást, a nemi betegséget (természetesen másét), vagy az anyós ölébe hányást, esetleg egy balesetet mi is meg- és kibeszélünk, de mondjuk a másik aztalnál ülő csaj kicsit rossz árnyalattal választott bokaharisnyája már annyira nem dob fel. Sőt, egy esetlegesen a kocsmába belibbenő cicababának a fenéktájon nem túl szerencsésen választott farmernadrágja sem ér meg akár egyetlen egy szót sem a szájunkkal, amikor azzal például kortyolgatni is lehet. És a mellettünk lévő asztalnál ülő társaságról se akarjuk feltétlenül megmondani, hogy egy vitatkozásban kinek és miért van igaza, esetleg azt, hogy mennyire béna dolog már nokedkivel enni a rántott cukkinit, mert nem halljuk, például azért, mert nem figyelünk rájuk, nem hallgatózunk, hanem bámulunk ki, előrefele a fejünkből.

És ha már itt tartunk, mit jelent az a szó, hogy "tiniháj"? Mert mi fiúk ilyet nem szoktunk használni, és nem is értjük, ha valakire ezt mondjátok... Amúgyis megfogalmazható, hogy a csajok elképzelésünktől messze elrugaszkodva sokkal durvábbak 4-6-8 szemközt mint mi, tényleg olyan dolgokat hallottam már, hogy egyedüli fiúként azonnali "pisilni pont most nagyon kell"-t imitálva rohantam az asztaltól el, és tök elvörösödtem. Szóval ha a pletykálkodás, kibeszélés pejoratív definícióját valahogy úgy állapítjuk meg, hogy olyan beszélgetés egy egy embernél nagyobb társaságban egy harmadik személyről, aminek az égegyadta világon semmi haszna, na akkor mi olyat nem csinálunk. Persze igen, de annak legalább valami haszna van, megtudhatjuk mondjuk, hogy a pultoslány milyen hangosan élvez, vagy, hogy hol lehet a legfinomabb steaket enni. És különben is kedden, szerdán Bajnokok Ligája meccs van, kit érdekel, hogy Fruzsinának nem áll jól a barackszín... (amúgyis a barack az gyümölcs, és nem szín :)

A magánéleti, párkapcsolati és szexuális életünk kibeszélése is másként működik. Azt hiszem erről már volt szó. Össze is foglalhatjuk annyival, hogy nem jó magunkról, és pláne nem a fix párkapcsolatunkról, de ugyanakkor a legjobb barátunkról és annak fix párkapcsolatáról sem hallani. Az okokat boncolgatva két dologra jöttem rá. A csajomról eleve nem beszélek, és más fix csajáról sem akarok részleteket tudni, az előbbi legyen az én titkom, a másikénál meg még elpirosodnék. Egymásról meg talán valami rejtett homofóbia miatt nem beszélgetünk, lévén a jóbarátok vizualitásban is egy hullámhosszon pörögnek, és a végén még elképzelnénk a szitut amikor ő, meg ő, úgyhogy... Jájj neeee... A másik nagy megfejtés pedig az alfahím szerinti hibátlanságunkból adódhat.

Ha már problémamegoldásra kerül a sor, akkor mi mindenképpen magunk szeretnénk megoldani, bár másnak tanácsot, na azt nagyon tudunk adni. Ha már én sem tudom megoldani akkor nagy a baj, a segítség pedig nemcsakhogy kimerül egy jóbarát ottlétében, aki mondjuk hajnali 4 fele taxiba dug, de meg is felel, amikor nem magunkról kell csámcsogni egész éjjel. Bár éreztethetjük a levegőben, hogy nekünk bizony most szar. Mások problémája, amikor látom én, hogy feszíti valami, de a "ha majd akarja, elmondja" kisördög mindig felülkerekedik, és én is látom ám a szemekben csillódzó kiváncsiságot amit egy szempillantással magyarázok meg: "Erről ne beszéljünk, majd én megoldom".

Persze azért ez ennyire nem szélsőséges, de míg a lányoknál automatikus a telefon billentyűzetének vad nyomogatása, merthogy a csajok megbeszélik, hogy épp most szakítani lenne kedve ezért meg ezért, aztán többnyire semmi sincs belőle, de akkor is meg kell hányni vetni az opciókat, és ez minden helyzettel így van náluk. Így van ha balhé van, ha unalom van, ha elbizonytalanodás van, vagy ha megtetszett egy kolléga. Mi meg? Mi meg maradunk a jól bevált témáknál, legfeljebb valaki mindig kevesebbet szól, és akkor lehet tudni, hogy most neki szar, de ha kell, vagy szól akkor majd segítünk tiszta erőből... Míg a csajok képesek talán a legféltettebb hálószobai titkok megosztására is egy csésze tea mellett, addig mi nem biztos, hogy pont a merevedési zavarainkról, vagy arról beszélgetnénk egy pofa sör mellett, hogy éppen kivel csal meg a csajom, amikor kedden, szerdán Bajnokok Ligája forduló lesz, és simán lehet, hogy továbbjuthank...

A szerző magáénak tekinti a teljes szubjektivításhoz való, elidegeníthetetlen emberi jogát.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások