Test

Önkínzások a szépségért

614

Rég volt nőink

Kezdetben vala a nő, az őskori nő, ki alig érte meg a harmincat, ám ha mégis, hát kerek volt a csípeje, melle - igaz, arcáról nem sok emlék maradt. Ő rendelkezett igazi Vénusz-testalkattal, telt idomokkal, megtestesítette az általánosan elfogadott női testképet, a kerek csípőt, telt kebleket - ez a termékenység szimbóluma máig, ez az, amire akár bevallva, akár nem, minden férfi gerjed. Hogy mit tettek meg ezért ősasszonyaink? Nehezen kikövetkeztethető, ha egyáltalán voltak ilyen törekvéseik, hogy a gyűjtögetés mellett volt-e idejük az önként vállalt, alakformáló testmozgásra. 

A modern kori szépségeszközök őseit a babiloni romok közt találták meg, csipeszek, fésűk tömegével kerültek a felszínre, bizonyítva azt, hogy amióta a nő létezik a világon, fontos számára a megjelenés. Az ókor női gondosan ápolták hajukat, arcukat. Viasszal, kenőcsmaszkokkal kezelték arcukat és festékkel ősz hajszálaikat, elefántcsont műfoggal és parókákkal korrigálták esetleges hiányosságaikat. A ráncokat viasszal simították el, a fehér arcfesték pedig előkelő arcszínt adott. A középkorban az ártatlan természetes szépség és az ördögi, pajzán női test vívott esztétikai harcot, de egyiknek sem volt szüksége különösebb kínzásokra - úgymond normálisan néztek ki, minden testi terror nélkül. A reneszánsz szabályokat alkotott arról, hogy mi a szép: előírta a hosszú nyakat, a vékony és ovális arcformát, a szabályos vonásokat, magas homlokot, egyenes és keskeny orrot, parányi ajkat. Fekete, fehér és piros. Ez a három szín határozta meg a női szépséget a színek szempontjából. Feltétlenül feketének kellett lennie a szemnek, a szempilláknak és a szemöldöknek. Kivétel nélkül fehér volt, ha szép a kéz, a mindig apró fogak, valamint a bőr. Végezetül pedig úgy illik, hogy az ajkak, az orca és a körmök pirosra legyenek festve. 

A romantika korában a nők fekete vagy tengerkék szeme mindig könnyes és karikás, borús és mégis forró, nézésük, beteges láztól ég. Simán használták a legerősebb mérgeket is, a nadragulyát, az atropint vagy a maszlagot. Ez kölcsönözte a pupilláknak azt a misztikus mélységet és különös mozdulatlanságot, csillogást, mellyel tüzes és szenvedélyes természetüket akarták kifejezni. A XX. század meghozta a megkönnyebbülést. Lekerültek a fűzők a derékról, kényelmes, mégis szép eszközöket találtak ki a női test formálására, divatba jött a hajmosás is és a higiénia fontossá vált. Elfogadottá vált a naptól barnított bőr, mindez persze újabb rémes kínzásokat hozott magával. Évtizedenként változik a nőideál: az ötvenes években kerek csajos, a hatvanas években nádszálvékony, fiús és így tovább. Nem kínozzuk magunkat, csak egy kicsit. Plasztika és gyanta, fodrász és kozmetikus, szauna és böjt, de asszonytársaink a világ minden táján és a történelem minden korában még a kisajakplasztika kínjait is felülmúlták szépészeti technikáikkal.

Arany lótuszok
Kínában hosszú ideig nélkülözhetetlennek tűnt a női szépséghez a piciny lábfej. Évszázadokon át kötötték el a kínai lányok lábfejét, hogy a legfőbb vonzerővel rendelkezzenek, mire házasodniuk kell. Négy-hét éves koruktól a leánygyermekek lábfejét erős pólyával szorították össze úgy, hogy ujjaik a nagyujjak kivételével a talpuk alá hajoljanak. A szokás csak Kína "nyugatosodásával", a XX. század elejére tűnt le. Az elkötött lábfej kínaiul "arany lótusz", más fordítások szerint arany liliom (jin-lian). A kifejezés eredetét magyarázó legenda szerint egy ókori császár ágyasa szépségét jellemezte úgy, hogy "lába nyomán lótuszok nyílnak". A lábelkötés eredetét egy másik hagyomány Li Ju (937-978), egy korabeli fejedelemség uralkodója, híres költő, énekes és zenész, illetve kedvenc felesége, Jao-niang személyéhez kapcsolja. Eszerint Jao-niang azért kötötte lábfejét, hogy a férje által ajándékozott óriási lótusz (tulajdonképpen lótuszt formázó szerkezet) virágain táncolhasson. Kínában egyébként hagyományosan a kapcsolatteremtés legfőbb módja a kívánt nő lábának megérintése volt. Ennek kanonizált változata szerint a hölgy leejt valamit, imádója pedig ezt felvéve megérinti lábát. Ha ekkor a nő nem tiltakozik, az azt jelenti, hogy most már tovább lehet menni: át lehet ölelni, meg lehet csókolni stb. A kínai pornóművészetben is sokkal erotikusabbnak számít - és nagyobb tabunak - egy kötözött női lábat megmutatni, mint egy orális szexjelenetet. Mindez persze életen át tartó fájdalommal jár, hisz széttöredezett lábcsontokon tipegni nem az ortopédusok álma.

Mérgek és kivéreztetés
Az Erzsébet korabeli nők nem rendelték alá magukat a férfiaknak, a meg nem házasodottak körül azonban folyton ott lebegett a gyanú, hogy boszorkányok. A családalapítottaknál elvárás volt a nagy hozomány a családban, sok gyerekkel. Az akkori nők külsejükre igen sokat adtak, megjelenésük fontos volt, ám egy ilyen nő gyorsan öregedett, mert az állandó terhesség meggyötörte a testeket. Diétáztak, ami nem tartalmazta a C-vitamint, rosszak voltak sárga fogaik, a hajukat sáfránnyal, köménymaggal és olajjal színesítették. Hogy minél sápadtabb legyen az arcuk, kivéreztették azt, apró tűket szúrtak a bőrük alá, gyökerekből és levelekből készítettek arcfestékeket, melyek ugyan természetes alapanyagúak, ellenben mérgezőek voltak. A mérgektől, az állandó diétázástól és kivéreztetéstől ugyan szép fehérek voltak, vékony, vértelen szájukkal csücsörítettek, csak éppen belehaltak ebbe a szépségbe, mert folyton betegek voltak. Nem csak ebben a korban kenték magukat mérgekkel a nők, a XVIII. században a kívánatos dekoltázs hidratálására fehér ólmot, ként és higanyt használtak. A szemöldök dússágáról egérszőrrel gondoskodtak, szájuk vörös volt, arcuk pedig hófehér, ahogy azt az arisztokrácia divatja évszázadokon át megkövetelte. A viktoriánus kori nők gyakran krétát ettek vagy jódot ittak, hogy még fehérebbek legyenek, a mérgek kotyvasztása még ekkor is divat volt, ugyan a smink harsánysága már mérséklődött tompábbá vált, bár a higany és ólom mellé ezürt salétrom is került.

Bella Donnák
A nadragulya neve sokaknak ismerősen csenghet, népi nevei között szerepel az álomhozó fű vagy a szép asszony füve, s bár számos gyógyszer alapanyaga, házi használata nem javallott, mert több mint biztos, hogy belehalunk, a növény mérgezési tünetei a dühöngő őrültek viselkedéséhez hasonlítanak. A nadragulya termése, és a belőle készített főzet is igen mérgező, így csak gyógyszertári készítményekben használható, ekkor görcsoldó, savlekötő hatása emelkedik ki. S hogy hogy jön mindez az önkínzáshoz? A nadragulyában lévő hatóanyagok erősen pupillatágító hatásúak, mit egykoron az asszonyok, közülük is az olaszok saját szemük szépségének kihangsúlyozására használtak. A mérgező levet szemükbe cseppentették, így pupillájuk kitágult, bella donnák lettek (e név innen ered), s aki már túlesett szemésznél efféle kínzáson, tudja, valószínűleg szép szemeikkel semmit nem láttak, tehát vagy a sötétben ültek, vagy vezetni kellett őket.

Bőrszínváltás
Mivel nőkről beszélünk, természetes ugye, hogy akinek hullámos a haja, egyeneset akar, akinek barna, az szőkét, aki fehér bőrű, barna akar lenni, aki meg barna, az fehér. Mi, európaiak a bőrrákot kockáztatva izzadunk és töltünk el unalmasabbnál unalmasabb órákat a napon fekve, hogy elérjük az áhított bronz testet, míg a Föld másik szegletében, Délkelet-Ázsiában a nők ennek tökéletes ellenkezőjét teszik. A napsütéses órák száma összehasonlíthatatlanul több arrefele, így az ott élő emberek bőre ehhez alkalmazkodva enyhe barnás színbe fordult, s ez szerintük nem jó. A boltok polcai roskadásig tele vannak fehérítő testápolókkal (Japánban, ahol szintén a fehér bőr a menő, még mellbimbófehérítő krém is kapható), de ez a kényelmesebbik fele a bőr halványításának. A területen élő nők, legyen bár ötven fok árnyékban, tetőtől talpig el vannak takarva, be vannak bugyolálva, nehogy egy árnyalattal is sötétebbé váljon bőrük. Mikor te a túlélésért küzdesz vizes törölközővel a nyakadban, akkor ők sapkában(!), kabátban(!), kesztyűben(!) dolgoznak a földeken, ülnek a motoron, fürdenek a tengerben. Leginkább vidéken jellemző ez a népviselet, de még thaiföldi nagyvárosokban is találkozhatunk hasonló önsanyargatókkal. Valójában elképzelhetetlen kín lehet ez.


Nyaki ékességek
Thaiföld és Burma területén élnek a padaungok, ahol annál szebb egy nő, minél hosszabb a nyaka. Mindenkiben él egy kép ezekről a "nyakmerevítős" hölgyekről, ha máshonnan nem dokumentumfilmekből, magazinok fotóiról. A Padaung törzs lányai öt évesen már fémgyűrűket kapnak a nyakuk köré, ezeknek a gyűrűknek a számát évről évre növelik, és a végén akár a huszonötöt is eléri számuk. Az eredmény elképesztően hosszú nyak. Ez az európai szemnek szokatlan viselet nem tudni honnan ered, olyannyira nem, hogy még a törzs tagjai sem adnak egyféle választ arra a kérdésre, mikortól és miért hordják ezeket az ékszereket. A zsiráfnyakról szóló egyik legnépszerűbb sztori az, hogy az első padaung egy sárkánylány volt, akit megtermékenyített a szél. A sárkánylány és a szél szerelméből született meg az a törzs, melyben a nők szexepilje az aranyosan csillogó hosszú nyak. Fut még egy olyan történet is, miszerint ezekkel a gyűrűkkel védekeztek a nők a gyakori tigristámadások ellen. Nem csak a nyakon, hanem a lábszáron is vannak ilyen karikák, szintén a tigrisharapás ellen. Persze élnek olyan tézisek is, miszerint a hűség feltétlen megtartása végett vannak ott azok ott a nyakon, így ha valaki félrelép, a gyűrűket eltávolítják és az összerogyó nyak halállal fizet a bűnért.

Sovány, kövér, deszka, kerek
Amíg évszázadokon át a fűző gondoskodott arról, hogy a nőnek keskeny dereka és széles csípője legyen, ma már a plasztikai sebészet feladata mindez. Lássuk be egyik sem veszélytelen, a fűzők minél szorosabbra húzása gyakran levegővételi problémákat, ájulást, törött, nyomorú bordákat okozott. Nem is nagyon kell arra sok szót vesztegetnünk, hogy belássuk, a plasztikai műtétek tömeges elterjedése - bár a fenti módszereket hosszú távon helyettesíti, a női mazochizmus eddigi csúcspontja; s azt sem vitatjuk ugye, hogy alapvetően agyrém, hogy olyan korban élünk, amikor teljesen normálisnak számít, hogy nők komoly összegekért műanyagokat gyömöszöltetnek saját testükbe. És nem csak a szilikonmellekről van szó, hanem az orrimplantátumokról vagy akár arról az esetről, mikor pár év látványos fiatalodás céljából a fül mellett felhasíttatjuk arcbőrünket, azt az izmokról leválasztatjuk, az egész rendszert kifeszíttetjük, majd összevert kinézettel hetekig lábadozunk. Aztán persze ott van a zsírleszívás, mikor kiporszívóztatjuk fenekünket, combunkat, hasunkat. Nem vitatjuk, önbizalomnövelő eljárások ezek, mégis elég bizarr, ha végiggondoljuk, miről is beszélünk valójában.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások