| 2008.02.12 - |
A My City az A38 által kezdeményezett fesztiválsorozat, melyben európai nagyvárosok kulturális életéből szemezgethetünk. Volt már Pesten Prága, Varsó, Moszkva és Belgrád. Most elérkezett a nagy pillanat, amikor a mindenki által szeretve irigyelt liberális ország fővárosa, Amszterdam költözik hozzánk. Mivel a My City fesztiválsorozat voltaképpen csereprogram, az év során, 2008 májusában Budapest mutatkozik be az amszterdami Melkwegben, Európa egyik legpatinásabb klubjában, illetve a Sugar Factoryben. De maradjunk még itthon. Február 16-23 között számtalan program közül válogathatunk, amelyek mind-mind Amszterdamhoz fűződnek. A zene az jó, tehát lesz. Az Amsterdam Klezmer Band és New Coll Collective február 21-én lépnek fel a hajón. Az Alamo Race Track játszik ugyanitt, szombaton pedig Žagar, About, zZz, Eboman, Killbert adja a zenét, ahhoz, hogy jól kitáncoljuk magunkat.

Néhány röpkoncert is lesz a városban szerte szét. 2008. február 19. és 23. között, a holland kortárs kultúra egyik legkiválóbb know-howja, a Natwerk. Frank De Ruwe és Coen van Rooij egy, a várost járó, kék szemétszállító teherautó platóján mutatják be az általuk alapított igazi, bár változó tagságú dzsessz-rock zenekart. A Natwerk eddig több európai város közterén, nagy bevásárló központok bejáratai előtt, valamint pályaudvarokon mutatta be rövid, zenés produkcióját. Idén, Budapesten tesz látogatást, hogy a My City Amsterdam fesztivál kísérőprogramjaként, öt napon át, napi nyolc röpke koncertet adjon felváltva, fővárosunk különböző közterein és utcáin.
A zene nem minden. Több fotókiállítást is meg lehet figyelni a Millenáris és az A38 területén. Amszterdam, ahogy én látom elnevezésű útifotó-kiállítás a Millenáris Parkban lesz. A My City fesztiválok immár hagyományossá vált eseményén nyílt pályázat keretében mutatunk be néhányat a legsikerültebb amszterdami úti-fotókból. Herb Van Drongelen fotókiállítása a Millenáris Piros-fekete Galériájában elnevezése: Kerékpárral a Föld körül. 1997-ben Herb van Drongelen merész kalandba vágott: Rosinantéról, Don Quijote lováról elnevezett kerékpárjára ülve száztízezer kilométeres világkörüli útra indult. A több mint hat évig tartó odüsszeia során, amely öt kontinens hatvankilenc országán (beleértve Magyarországot is) vezetett keresztül, tízezer fénykép készült. A kiállítás anyagát képező fotókat egy közel hatvan méteres vászonra nyomtatták egymás után, egy idő- és kilométerskála mentén – ezzel is nyomatékosítva a bolygónk kerületének közel háromszorosát kitevő út nagyságát.
Lesznek még beszélgetések is, olyan figurákkal, mint Luud Schimmelpennick, aki a nagyvárosi kerékpáros közlekedés elkötelezett szószólója.
Ez az ajánló közel sem részletes, de itt megnézheted a teljes kínálatot.