Test

Okosan berúgni

302

Búcsúztassuk az óévet lerészegedéssel! Azaz inkább búcsúztatjuk lerészegedéssel és himnusszal többnyire, amolyan magyar módra, így jobb későn mint soha alapon megosztván tapasztaltainkat megmondjuk, hogyan kéne és hogyan nem kéne alkoholt fogyasztani. Sajnos szüleink nem világosítanak fel bennünket olyan alapvető túlélési fortélyokról, amik például ahhoz kellenek, hogy elkerüljük a brutális másnaposságot, ha nagyon nagy piálási mutatványokat produkálunk, s kezdetben sokszor megesik, hogy a másnapot még követi egy harmadnap is. Viszont akkor már meló van, isi, meg vizsgák, ráadásul mindenki ismeri azt a babonát, hogy azt csinálod egész évben, amit január elsején, tehát, ha egész nap alkoholbetegen fetrengsz, jövő ilyenkorra jó esélyed van arra, hogy alkoholistává válj. Ezt elkerülni nehéz, de vannak tippjeink. No igen, a rutin meg az évek. Kezdjük egy kis gyomorerősítéssel. Az év utolsó napján - legalább - táplálkozzunk ésszel. Reggelire egy bőséges, mindennel telerakott rántottát faljunk be, ebédre egy nagy adag lencsefőzeléket, tuti tocsogós sült kolbásszal, aztán vacsira ismételjük meg, és már indulhatunk is.

more

Az első aranyszabály természetesen nem más, minthogy a szeszeket ne keverd. Soha, semmilyen körülmények között, a sörunikum, sörpálinka, borpálinka kombók csak aznap este tűnnek viccesnek, s akkor is csak egy ideig. Ha sörözöl, sörözz kitartóan, csak ne hagyd abba, mert az tuti elálmosodás, fejfájás, betompulás, ezért nem érdemes ezt túl korán kezdeni. Persze ha beversz egy jó tiszta magyar pálinkát kezdésnek, s aztán már csak a sörre koncentrálsz, az még viszonylag egészségesen kivitelezhető.

A röviditalozást, ha csak azzal akarod tudatmódosítani magad egész éjjel és lehetőleg, csak egyfélével, csak nagy önuralommal rendelkezőknek ajánljuk. Hosszú távon nehezen kivitelezhető a gyors lehúzás és a szeszmentessel való kísérgetés, úgy tűnik amolyan poharat szorongatós, kortyolhatós megoldások kellenek inkább, kiváltképp egy hosszúra nyúló éjszakában, úgyhogy akkor legyen longdrink. A tapasztalat a vodkát részesíti előnyben - tonikkal, vízzel, mert tiszta és erős, s ha figyelsz a minőségre és nem ablaktisztítót iszol helyette, garantált a fáradt, de tünetmentes másnap. A Kalinkát és a Moszkovszkaját messzire kerüld el! Ez egyben a második aranyszabály is, azaz ha már alkoholt döntesz magadba, ne spórolj rajta, mert másnap mindez megbosszulja magát. A minőség itt tényleg fontos. Persze a fehér rumok mindenféle fajtái is játszhatnak még, ezekből többnyire mindenhol elfogadható minőségeket árulnak. Van, aki azt vallja, az átlátszó cuccokat keverheted is, ezen elmélet szerint pár Long Island Ice Tea tuti helyre tesz. Tegyük hozzá, hogy a Long Island nem kevesebb, mint öt féle tömény italt tartalmaz, így akár tiltólistára tehetjük a legtöbb koktéllal együtt, ha lerészegedésről van szó. A koktélt szopogatjuk illedelmesen, de nem rúgunk be tőle!

A minőségi szabály a télen divatos és praktikus forralt borra is igaz, mint ahogy a tiszta borokra és a fröccsökre is. Lehet kortyolgatni, lehet inni szárazat, édeset, sokkal inkább szárazat ugye, de a legjobb ilyenkor az újbor, ami még egy kicsit buborékos. Ez rákészíti a gyomrodat az éjféli fékeveszett pezsgőzésre. Szerencsénkre remek borfajták vannak hazánkban, ezért nem nehéz belefutni egy-egy igen jófélébe. Szigorúan palackos bort igyál, erre se sajnáld a pénzt, főleg a házibulikon és lepukkant csehókban szokott előfordulni, hogy nincs figyelem a minőségen és bizony vegyszermérgezés is lehet a következménye. A forralt bor egyébként az az ital, ami az utcai szilveszterezés szinte elengedhetetlen kelléke. Árában, ízében nagyon eltérőek, lehet fehér vagy vörös, mindenesetre mielőtt egy teljes bögrével vennél ezerért a Vörösmarty téren kérj kedvesen egy korty kóstolót. Nagyon sajnálom, hogy kedves fővárosunkban inkább a vörösborból készült forralt bor ismeretes, pedig a fehér bor forralva sokkal üdébb és a fűszerezés is jobban érződik. Vannak olyan édes fehérborok, amihez még cukrot sem kell adalékként tenni. Ha biztosan tudod, hogy az utcán szilveszterezel talán érdemes egy termosz forralt bort bespájzolni a tatyódba, a plusz melegítő cuccok mellé.

Ha végképp nem tudod koordinálni piálási formáidat - annyira már biztos ismered magad - és mindenbe belekóstolsz, akkor érdemes az első pohárra együtt bevenni egy tablettát. Na, nem valami kemikáliára gondolunk, hanem a csudaremek találmányra, csupa gyógynövényből, a Party Smart-ra. Mi még nem próbáltuk, de fogjuk. Ebben a kis pirulában nagyon sok gyógynövény kivonat van, amelyek elvileg jótékonyan hatnak a májadra. Ugye a máj egy nagyon okos szervünk, az alkoholt lebontja acetaldehiddé - ettől van az aceton szagú pisi, egy masszívabb kocsmatúrát követően -, amitől sajnos károsodnak a más sejtek, túlbuzgó lesz az epetermelés és másnap fáj a gyomrunk, fejünk, mindenünk. A Party Smart gyorsítja a májenzimek termelődést, így a káros anyagok gyorsan lebontásra kerülnek és másnap fitten, frissen vidáman örülhetsz a 2008-as évnek! Egy próbát megérhet. De a három utolsó aranyszabály is segíthet: igyál rengeteg alkoholmentes folyadékot az este során, lehetőleg vizet. Ha közben elmulasztottad, lefekvés előtt igyál annyit, amennyi beléd fér, ezzel elkerülheted a dehidratálódást, de az sem árt, ha eszel pár falatot, mielőtt végképp kidőlnél. Ha eszednél akarsz maradni, vegyél be C-vitamint!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások